[...]
Végre találunk valamit. Úgy látom, hogy a kommunikációs tiszteknek mégsem iktatok be plusz közelharci gyakorlatokat... En Taro szemében eddig is megszállottságot láttam, de most felparázslik benne valamim ősi kapzsiság.
A Magoros Prime holdján, a Magoros Alfán az elektromágneses viharok alatt valami tárgyat fedeznek fel. Egy elég nagy, sok részből álló objektum. Néhány száz méter szélesen, két kilométer hosszan elnyúlva. Egy völgyszerű képződményben van. A tech-papok végre rábírják a szkennereket, hogy jobb adatokat adjanak: egy becsapódás nyoma látszik, rengeteg törmelékkel és nagyobb struktúrákkal.
Born-nal vitázunk, hogy a teleportárium vagy egy transport shuttle lenne a jobb megoldás lemenni. Ugyanis az interferenciákban előfordulhat, hogy a teleportárium elveszít minket, ugyanakkor a transporttal a landolás 25-30 perc, a felszállás 20-25, tehát a 102 perces ciklusokban elég keveset tudnánk dolgozni. Bár a sugárzást elvileg a void suit is felfogja, és a shuttle belterében két-három adagot is könnyen kibírnánk...
A Lord-Captain a teleportárium mellett dönt. A csapaton nem változtatok: én, Born, egy tech-pap, egy medic és kilenc elit guard En Taro személyes testőrségéből.
[...]
A hajóroncsok között brutális méretű fegyvereket, majd egy hatalmas koponyát, aztán több nagy csontvázat is találunk. A főroncsba nagy óvatossággal hatolunk be. Ez is egy raider méretű hajó lehetett: a fagyott földből a fele - tíz emelet - állhat ki. A burkolat keresztbe végig fel van hasítva: bárhol be tudunk menni. A felületeken nem látunk feliratot/díszítést, simára csiszolodódott, korridált fémváz csupán a hajó. Ami nem fém, az már nincs is: nem találunk semmit, csak további primitív fegyvereket és nagyméretű humanoid maradvényokat. A koponyákból méretes agyarak állnak ki, megdöbbentő. A tech-pap szerint nem birodalmi hajóroncsról van szó. Megveregetem a vállát.
Úgy látszik, hogy a híd már megsemmisült, így a rakterek felé próbálunk indulni. Utunkat beragadt/berozsdált ajtók, összetört szintek akadályozzák. Végül 95 percnél kimegyünk, és felsugároztatjuk magunkat.
Sokáig töprengünk a lehetséges megoldáson, aztán pár érzékelőt telepítünk lent, hogy további információkat szerezzünk a sugárzásról, illetve adataink legyenek arról az időről, amikor a sugárzás lehetetlenné teszi a szkennelést.
A következő terv születik meg. A nagy szállító shuttle levisz egy brigádot, ami elkezdi szétbontani a hajót, hogy lyukat vágva bele, lejuthassunk a belsejébe. Az egyik kis transport fogja a szétvágott strukturális elemeket kiemelni. Lent maradok, hogy irányítsam a munkát, de talán az érdeklődésem hiánya miatt alig haladunk. Inkább felderítő őrjáratokat teszek a gunshippel. Persze hiába, mert a Magoros Alfa ugyanolyan halott, mint az egész rendszer.
[...]
En Taro is kezd türelmetlen lenni. Az erőforrásainkat megosztva (az ork hajó kibelezésén dolgozókat a holdon hagyjuk, 12 óránként váltjuk őket) elkezdjük a Magoros Prime-ot orbitális pályáról szkennelni. Hátha a gépszellem innen inkább felfedi a Magoros Prime titkait. Ha!
Technilógiának semmi nyoma, nincs szemét, nincsenek fények, nincsenek rádiójelek, nincs itt semmi.
Aztán csak befognak egy furcsa képződményt. A felszínen egy mesterséges képződményt fedezünk fel, az viszont egy megapolis lehet. Furcsa, labirintus-szerű, valamiféle városra emlékeztető kép. A kommunikációs tisztek állítják, hogy az elektromágneses anomáliák miatt nem vették eddig észre. Orbitális pályáról még szabad szemmel is látható. Lehet nem csak a kis műszerkéket kéne bűvölgetni...
A "városban" több helyen is megsűrűsödik az anomália, ideális lenne egy kis felderítésre. És most végre a repülést választjuk.
[...]
A légkör a lélegezhető kategóriába tartozik, azért a csapat tagjai beöltözve indulnak. Ahogy kezd közel kerülni ez az építmény, látszik, hogy a labirintusfal ugyanabból az anyagból van, mint a környezet. Pontosabban az egész város a sziklából lehet kivájva. Átlagosan 30 méter magas, 10 méter széles falakról van szó. Próbálom megközelíteni az egyik anomáliát, és minél közelebb landolni hozzá. A fedélzeti műszerek már eddig is villogtak, de most már hangjelzésekkel is zavarják a repülést.
Meglátom a..., a tornyot... Egy magas építmény, szétágazó, kristályszerűen tör az ég felé, a labirintus falak egy teret alkotnak köré, a felszínen egy út vezet a toronyhoz. A külső érzékelők képét átirányítom az utastérbe: valaki szerint egy pajzsgenerátor, valaki szerint egy templom.
Egy elektromágnese turbulencia kap telibe minket - az elektronikák elszállnak, minden villogás és csipogás abbamarad. A gép megrázkódik, manuál-mechanikus üzemmódba kell letennem - még jó, hogy a hajtóművek nem álltak le. Hátulról semmi zaj - biztosan ülhetnek a helyükön... Kemény landolással érkezünk meg a Magoros talajára.
Mindenki egyben, a rádiók halottak, viszont a teleport beacon-ök működnek. A tech-pap elkezd imádkozni a rádióhoz. Mi meg elindulunk. Nem sokat fedezünk fel a városból, mert néhány perc múlva a Limes Infinitum fedélzetén találjuk magunkat. En Taro aggódott, és visszahozatott minket.
Újabb megbeszélés, hogy mi legyen. A szakértők szerint egy régi kihalt civilizáció világán vagyunk. A nevüket is mondják, de nem jegyzem meg. En Taro összeállít egy csapatot. Tíz ember majd a transportot fogja visszahozni, tíz elit guard, hét szakértő (medic, tech-pap, xenoológus, stb.), Born, én és a Kapitány.
A teleportárium kezelői most már be tudják mérni a felszínt (az előbbi elhozás miatt). A légi kép alapján emlékszem hogy jutnánk el a nagy objektumhoz. Hajrá! Mindenkin izgatottságot érzek.
[...]
Laza védelmi láncban kezdük meg a felderítést. Húsz perc után lövöldözést halunk! Van élet a bolygón! Durva, sértő hangú fegyverek ugatnak fel. Futólépésben előremegyek két emberrel, a többiek is sietnek.
Kiérünk a térre: a labirintusfalak egy nagy teret képeznek a torony körül. Több helyütt romok, törmelék - így nem esik nehezünkre védett megfigyelőállást felvenni. Pár apró alak (emberek) harcol egy tucat nagyobbal. A Haderah Ház megelőzött minket?! Az emberek az objektumba vezető lépcső alján vannak, az orkok ki tudja honnan kerültek oda (de nem bentről, az biztosnak tűnik).
 |
| Orc dakka by bjakubowski |
 |
| Orc choppa by http://www.bandoffools.org.uk |
80 méter - megeresztek egy-egy rövid sorozatot.
60 méter - számos találatot elértünk, de a roham rendíthetetlen. Felugatnak a kézifegyverek is - En Taro egy teljes sorozattal kapja telibe az egyiket.
40 méter - váltok a Ceres-re, a hangot csak tisztelni fogják...
30 méter - tüzelek, a dörrenés még a dakkák hangját is elnyomja, az eltalált ork fél karja leszakad, de nem törüdnek vele. Előkerülnek a choppák. Born feléjük rohamoz - a Power armorral még ezeknél a bestiáknál is nagyobb. Leadok még egy lövést, majd lecsatolom a korbácsot.
A sérültre rontok rá, és a három méteres csapódást kihasználva messziről sújtom a földre. A másik rámront, Born is összecsapódik az egyikkel, de a másik három a fedezékek felé folytatja a rohamot. Kézitusába keveredünk. Keserves küzdelembe kerülünk. Csapás csapást követ, egyenlőre el tudok ugrálni a halálos choppa elől. Born egész jól áll, fél szememmel látom, hogy En Taro az egyik mögé került, és lecsapja a fejét. Az ocsmány koponya tucatnyi métert szel át a földetérés előtt... a nyakból feltörő vérgejzír beborítja a kapitányt. Egy csapást dönt le a földre. Kiszorul belülem a levegő. Adrenalin önti el a vérem. De felül kerekedek magamon, és visszafogom a támadásaimat. Még egy ilyen találat, és ottmaradok!
Born végez a sajátjával, ketten már legyűrjük az én bestiámat is. Két katonánk már halott. Visszamegyünk a vonalainkhoz, és egy perc alatt felszámoljuk a két megmaradt bestiát. Vértől iszamlós a talaj, nincs idő fújni, a lépcső lábánál nem állnak ilyen jól. Már csak öt ork - bár holttestet már többet látunk mint az előbb - és három ember bírja. Az egyik most hanyatlik le. Futólépésben megyünk. 50 méterről tüzelést parancsolok, és lépésben közelítünk tovább. Három ork felénk indul, Born elébük megy, én segítek neki. En Taro és hét katona a lépcső lábához.
Bornnal mindig az egyikre koncetráljuk a támadásunkat, így elég hamar végzünk - talán már kiismertük a taktikájukat. Az orkok a katonáinkra támadnak, En Taro-t nem látom, a nő (az utolsó állva maradt ember) viszont menekülőre fogja. Rohanok felé. A nő leugrik a lépcsőről. Megfeszítem minden izmomat. Emlékszem még a Kapitány utasítására (" nő élve kell, a többi pusztuljon"), de kénytelen vagyok a korbáccsal csapni. Kitér előle. Majd felém fordul. Hatalmas erő árad belőle - megrogyok a jelenlététől. Előrántom a pisztolyomat, de nem tudom ráemelni.
Born is beér minket. A nő most Born felé néz (továbbra is tehetetlen vagyok), majd egy szempillantás alatt eltűnik. Mintha a valóság megmozdult volna körülötte.
[...]
Born azt mondja, hogy a nő pszi használó volt, és túlbecsülte magát, így a túlsó világból elragadták. Ezzel persze a warp lakói keresztül húzták En Taro tervét a kihallgatásról. Sebaj, maradt egy ork. Born megpróbálkozott az emlékeinek a kiolvasásával, de a meditáció végén csak a fejfájást láttam rajta.
Három katonát vesztettünk, én is és Born is sérült, nincs rádiókapcsolatunk, a teleport beacon sem működik (kb. az objektum 200 méteres övezetében szálltak el teljesen a műszerek), ki tudja hány ork van még a környéken, ki tudja mi lehet bent (kint 10 Haderah katona holttestét számoltuk meg), ki tudja érkezhet-e erősítés az ellenségnek.
En Taro Adun szemében szinte világít a kapzsiság. Bár a verekedésből most már talán elég volt, a kíváncsiság engem is vonz. És bent talán a hét töltelékembernek is hasznát vesszük majd. Nem mi döntünk. A Kapitány.
Bemegyünk.
(folyt. köv.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése